Szeretettel köszöntelek!

fotó
Renáta vagyok, pedagógus, informatikus-könyvtáros, tanulástréner, egyéni- és csoportos sportedző.

Hiszek abban, hogy minden gyermek nyitott  a világra és a legjobbat hozza ki magából, ahogy a képességeit felfedezi és használatba veszi. Hiszem, hogy azzal tehetjük a legtöbbet, ha ebben segítünk nekik!

Ezért összegyűjtöttem a legkorszerűbb interaktív módszereket, melyek legjavát sűrítem a foglalkozásokba.

Több mint 12 évet töltöttem iskolában, ahol a munkámban mindig az innováció lehetőségét kerestem. A tanítás során előtérbe helyeztem a gyermekek önfejlesztési lehetőségeit, a folyamatos motiváció fenntartását, a harmonikus személyiséghez szükséges attitűdök fejlesztését.

Informatikából ismeretterjesztő és iskolai foglalkozásokat vezettem. Fővárosi és kerületi bemutató órákat tartottam a magyar irodalom, a történelem és az ének-zene tantárgyakhoz kapcsolódóan.

Kiemelten foglalkozom a szellemi tulajdonvédelem kérdésével, a helyes forráshasználattal, továbbá az Internet káros hatásaival. A munkám során felhasználom a világnapok és a kulturális ünnepek programlehetőségeit.

A tanulástanítás, a pszichológia mellett másik nagy elköteleződésem a sport. Igyekszem a mozgást minél inkább megszerettetni és hozzákapcsolni más tevékenységekhez, mint a tanuláshoz is. Számos korszerű kutatás bizonyítja, hogy a gyermekek fejlődésében rendkívül fontos a megfelelő mozgás. Kifejezetten agyműködést fejlesztő, serkentő gyakorlatokat használok a foglalkozásokon. A mozgás és a lazítás fontos szerepet kap a stresszkezelő gyakorlatokban is.

A tanfolyamok 10 éves kortól a felnőttekig szólnak, mert tanulni mindig lehet és érdemes! A szülőknek összeállított foglalkozásokon bemutatom a legújabb tanulásmódszertani és nevelési kutatások eredményeit, rövid, praktikus, használható módon, hogy otthon már alkalmazhassák is.

Publikációk:

Módszertani könyv:
könyv

• ILYÉS Renáta - MELYKÓNÉ TŐZSÉR Judit: Könyvtárhasználati feladatok: Módszertani segédanyag és óravázlatok hagyományos (nyomtatott) és elektronikus források használatához (Kis KTE könyvek 3.), Bp., KTE, 2008, 387 p.
• A könyv ajánlója a KTE honlapján: Könyvtárhasználati feladatok (2011)

Cikkek, megjelenések:

• CONSTANTINOVITS Milán - KERESZTFALVINÉ ILYÉS Renáta: Ha van belső késztetés, élvezetes lesz az olvasás – Keresztfalviné Ilyés Renáta a Mandinernek. In: Balogh Ákos Gergely (főszerk.): Mandiner. Bp., Mandiner Press, 2018.11.04.
• KERESZTFALVINÉ ILYÉS Renáta - POZSA Réka: Példamutató könyvtárosok interjúsorozat - Ilyés Renáta. In: Modern iskola (online), 2017.10.07.
• KERESZTFALVINÉ ILYÉS Renáta: Szellemi értékeink védelme és felhasználása: korszerű plágiumkeresés. In: Könyvtári Figyelő, 2014. 24. (60.) évf. 1. sz. 29-41. old.
A kis KTE könyvek sorozat köteteinek könyvbemutatója a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (2013). Elérhetőség: Ktep.hu. XX. Budapesi Nemzetközi Könyvfesztivál.
• KERESZTFALVINÉ ILYÉS Renáta: "A könyvtár iránytűje" - az ETO tanítása egy könyvtárhasználati óra keretében (2011). Projekt: Tudásdepó Expressz Budapest Iskolai könyvtári hálózatának fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében (Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, TÁMOP 3.2.4-09/1/KMR-2010-0001)
• KERESZTFALVINÉ ILYÉS Renáta - SZILÁGYI Enikő: Az Internet veszélyei. Gyerekek a világhálón – iskolai fórum a Medvében. In: Budai Polgár Online, 2010. 01. 21.
• KTE emlékérem: Az év ígéretes könyvtárostanára, 2009KTE érem 2
• ILYÉS Renáta: Könyvtárhasználati bemutató óra In: Könyvtári levelező/lap, 2007. (19. évf.) 6. sz. 31-32. old.
Könyvtári Világnap. In: Budai Polgár. XVI.évf. 23.sz. (2007) p. 9. Online: Budaipolgar.hu.